Apparátus: szoprán hang, zongora
Terjedelem: 11 perc
Keletkezés éve: 2017
Szöveg: Arany János Enyhülés című versének válogatott soraira
Bemutató: 2018.10.14., Tatai Nóra (szoprán), Szabó Ferenc János (zongora). MINI Fesztivál, Budapest, Vigadó.
Díj: a mű 3. díjat nyert az Arany János Emlékév kapcsán megrendezett zeneszerzés versenyen.
Leírás:
Arany János 1852-ben írta Enyhülés című költeményét. Az öt tételből álló dalciklus ennek a versnek a kiválasztott soraira íródott. A felhasznált töredékek nem a vers lineáris folyamatában követik egymást, és talán éppen ezért erre a ciklusra versmegzenésítés helyett sokkal inkább úgy tekinthetünk, mint reflektálás, töprengés a költeményének egy-egy sorára, töredékére. Foszlányokat kapunk, kis részeket, melyek sosem állnak össze teljes egésszé. Ez a töredezettség, és a hangulat, amelyet a szerző a dalokban megteremtett, híven tükrözik a vers tartalmát, ami nem más, mint a költő depresszióval való harca.
A hídformájú kompozíció páratlan számú (1., 3. és 5.), valamint páros számú (2., 4.) tételei között strukturális összefüggés található. Az első, harmadik és ötödik tételt hosszabb, és zeneileg is hasonló gondolatok találhatóak benne. Emellett a kezdő- és zárótétel hídszerkezetet alkot: az első tétel kezdőanyaga jelenik meg a zárótétel végén. A két rövidebb tétel, második és negyedik, a zongorakíséretben megtalálható becsukódó és szétnyíló skálákra épül.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Arany János-emlékév Emlékbizottságának támogatásával 2018-ban zeneszerzőversenyt hirdetett meg, amelyre a költő munkáinak felhasználásával új zeneműveket vártak. Kecskés D. Balázs Enyhülés című dalciklusa erre íródott, ahol III. díjat nyert.
/Gusztin Rudolf/